Nem (csak) nyelvet „tanulsz”, hanem egy új világot nyitsz meg

Ismerős az érzés?

Rengeteg időt töltesz szavak bemagolásával, nyelvtani szabályok gyakorlásával, a telefonod tele van nyelvtanuló appokkal. De amikor eljönne a lehetőség, mégsem mersz megszólalni. Hosszú ideje tanulod az angolt, a japánt, a koreait… de végül az egész olyan érzés, mintha egy soha el nem készülő, nyűgös feladatot végeznél.

Hol a probléma?

Talán már a legelején rosszul gondoltuk. A nyelvtanulás korántsem egy vizsga, hanem egy felfedezőút.

Képzeld el, a nyelvtanulás olyan, mintha egy soha nem látott, ismeretlen várost fedeznél fel.

A szótárfüzeted és a nyelvtani jegyzeteid a térképed. Nagyon hasznos, megmutatja a főútvonalakat és a híres nevezetességeket. De ha csak a térképet bámulod, soha nem fogod érezni a város lüktetését.

Mi is az igazi város? A sarkon lévő illatos kávézó, a sikátorból kiszűrődő zene, a helyiek arcán lévő egyedi mosoly, a beszélgetéseik során használt belsős utalások. Ezek a város lelke.

Sokan úgy tanulunk idegen nyelvet, mintha egy térképpel a kezünkben soha nem mernénk belépni a városba. Félünk eltévedni (rosszat mondani), félünk attól, hogy kinevetnek (rossz kiejtés), ezért inkább a szállodában maradunk (a komfortzónánkban), újra és újra áttanulmányozzuk a térképet, amíg be nem véssük az agyunkba.

És mi az eredmény? „Térképszakértőkké” válunk, de nem „utazókká”.

Az igazi nyelvtudók mind bátor felfedezők.

Tudják, hogy a térkép csak egy eszköz, az igazi kincsek a jelöletlen sikátorokban rejtőznek. Hajlandóak letenni a térképet, és a kíváncsiságtól vezérelve vágnak bele.

• Nem csupán az „alma” szót magolják be, hanem elmennek a helyi piacra, és megkóstolják, milyen is valójában ott az alma.
• Nem csak annyit tanulnak meg, hogy „szia” és „köszönöm”, hanem bátran megszólítják az embereket, még ha eleinte csak mutogatni is tudnak.
• Nem csupán a nyelvtani szabályokat böngészik, hanem megnézik az adott ország filmjeit, meghallgatják a zenéjüket, és átérzik az örömeiket és bánataikat.

Hibázni? Persze, hogy hibáznak. Eltévedni? Az mindennapos. De minden egyes hiba, minden egyes eltévedés egyedülálló felfedezés. Lehet, hogy rossz utat kérsz, és épp ezért találsz egy gyönyörű könyvesboltot; lehet, hogy rossz szót használsz, és ezzel egy jóindulatú nevetést váltasz ki a másikból, azonnal közelebb kerülve egymáshoz.

Ez a nyelvtanulás igazi öröme – nem a tökéletesség, hanem a kapcsolódás.

Szóval, ne tekintsd többé az idegennyelv-tanulást egy legyőzendő feladatnak. Inkább tekints rá úgy, mint egy kalandra, amit bármikor elkezdhetsz.

Engedd el azt a görcsös ragaszkodást, hogy „csak akkor szólalhatok meg, ha már befejeztem ezt a könyvet”. Amire igazán szükséged van, az a bátorság, hogy azonnal útra kelj.

Persze, egyedül felfedezni kicsit magányos és ijesztő lehet. Mi lenne, ha lenne egy varázslatos vezetőd, aki hidat épít közted és a helyiek között, így már az első naptól bátran kommunikálhatnál?

Mostanában az olyan eszközök, mint az Intent, épp ezt a szerepet töltik be. Olyan, mint egy valós idejű zsebfordító, amely lehetővé teszi, hogy a világ bármely pontján beszélgetve ideiglenesen elfeledkezz a nyelvtani aggodalmakról, és a másik fél gondolataira és érzéseire fókuszálj. Ez nem csalás, hanem a kalandod „első belépője”, amely segít megtenni a legnehezebb lépést.

Ne hagyd, hogy a nyelv fal legyen, inkább legyen ajtó!

Mától változtass a gondolkodásmódodon. A célod nem egy szótár bemagolása, hanem egy érdekes ember megismerése, egy feliratozás nélküli film megértése, vagy egy olyan dal meghallgatása, ami megérint.

A nyelvi utazásod nem egy meghódítandó hegy, hanem egy felfedezésre váró város.

Készen állsz, hogy elkezdj egy felfedezőutat?